11. rész# Kórházban

Katy szemszöge:

Anyut elrángattam délután a parkba. Nagyon jól éreztük magunkat, anya tologatta a babakocsiban Adam-et, én pedig virágot szedtem. Pár barátnőmmel is találkoztunk, és velük is játszottam fogócskát.

Egyszercsak egy ordítást hallotunk. Odaszaladtam. Anya követett, de nem tudott olyan gyorsan jönni utánam.

Benéztem az egyik bokorba, és a félájult Niallt pillantottam meg. Kétségbeesetten kiáltottam anya után.

Rögtön hívtuk a mentőket, meg utána a rendőröket is, mivel valaki meglőtte a fiút ezért ki kéne deríteni, ki volt az.

Én már a könnyeimtől már nem is láttam. Féltem, hogy Niall ezt nem éli túl. Anyu rögtön hívta Lout, aki felsikított a telefonba, annyira kétségbeesett.

Anyával mentőautó után indultunk. Az szirénázva indult a kórház fele. Louisa azt hiszem a mentőben utazott, mivel öt perc alatt ő is odaért a helyszínre.

Louisa szemszöge:

Ahogy felfogtam, mit mondott anya a telefonba, rögtön hisztérikus zokogásba kezdtem. Úgy ahogy voltam benti ruhában borzosan, ültem fel a biciklimre és tekertem a helyszínre.

Szörnyű látvány fogadott, de próbáltam nyugton maradni. Nem késlekedtem, bepattantam a mentőautóba, és indultunk a kórházba.

Tíz perc múlva Niall már a sürgősségi osztályon feküdt, lélegeztetőgép és és mindenféle számomra ismeretlen csövek sokaságában. Itt törödt el nálam a mécses. Csak úgy patagzottak le a könnyek az arcomon. A barátom, akivel alig pár napot tölthettem eddig el, most itt fekszik eszméletlenül egy fehér szobában. A gépek csipogásától és a kábultságomtól szinte semmit sem hallottam, abból ami körülöttem történt.

Végül az egyik orvos felrázódott gondolataimból:

-Hölgyem, Ön Mr. Horan hozzátartózója?

-Igen, a barátnője v..v..vagyok...-a végére elcsuklott a hangom.

-Rendben egyelőre stabilizáltuk a fiatalember állapotát. Belső vérzése van, a felkarja eltörött, és a pár bordája is elrepedt. A műtétje egy óra múlva lesz.

-Köszönöm, Doktor Úr. Kérem mentsék meg! Tegyenek meg mindent! Ő az életem, nélküle nem tudok élni! Mentsék meg!-bőgtem az orvosnak.

-Hölgyem, nyugodjon meg, mindent megteszünk. Tartson ki.-nyugtatott kedvesen.

Kiment, én pedig magamba roskadva ültem le a székre Niall ágya mellé. Néztem a fiú arcát, a gyönyörű kék szemeit.

Két perc múlva léptek dobogását hallottam, majd nyílt az ajtó és belépett Harry, Zayn, Louis és Liam. Tekintetük idegeséget és fájdalmat tükrözött.

-Jaj, Louisa!-sóhajtott Liam és magához ölelt. Én csak áztattam és áztattam a polóját könnyeimmel.

Fél perc múlva elszakadtam tőle, és körbenéztem. A fiúk komor arccal meredtek maguk elé, néha Niallre pillantva.

Hirtelen megcsördült a telefonom, ami ijesztően hatott a nagy csendben.

-Halló...-szóltam bele fáradtan.

-Jónapot, ön Miss Smith?-szólt bele egy határozott férfi hang.

-Igen, én vagyok.-sóhajtottam.

-A rendőrségről hívom. Csak annyit szeretnék mondani, hogy jelenleg nyomozunk a tettes után, és higgye el megtaláljuk. Eddig ujjlenyomatokat meg lábnyomokat találtunk a helyszínen. Most azokat vizsgálják. Elég elővigyázatlan bűnöző lehet, aki fényes nappal, egy zsúfolt parkban akar megölni egy embert. Nem lesz nehéz dolgunk!

-Köszönöm, Uram. Köszönöm...-suttogtam.

-Szívesen, Kisasszony, hamarosan jelentkezünk. Viszont hallásra.

-Viszhall.-kissé megkönnyebbültem tettem le a telefont.

A fiúk felé fordultam, akik mellé közben odakerült Perrie, Danielle, Eleanor, anya és Katy.

-Na ki volt és mit mondott?-kérdezte Louis.

-A rendőrségről hívtak, kutatnak a elkövető után...-mondtam és újból könnyekben törtem ki.

-Ne sírj szívem...-ölelt át anya.

-Ne sírjak? NE SÍRJAK?! Hogy tudhatnék ne sírni?! Hogy?!-akadtam ki, és kiszaladtam a teremből.

Végigszaladtam a folyosón. Aztán fel a lépcsőn egy másik emeletre.  Mikor kissé kifulladtam, egyszerűen lerogytam a hideg kőre, és újra zokogásban törtem. Nem tudom, hogy leszek képes elviselni ezt az egész folyamatot, ami ezután következik. Az is lehet, hogy Niall nem fog emlékezni rám...És ami még rosszabb...arre sem, hogy ki ő...Nem tudom mi lesz...

Hirtelen hangokat hallottam, amint a nevemet kiabálják. Gyorsan felpattantam és beszöktem egy kórterembe. Egy idős néni feküdt ott. Megkérdeztem, hogy maradhatok-e egy kicsit.

-Persze, kislány ülj le nyugodtan.

-Köszönöm.

-Miért sírsz?-kérdezte kedvesen.

-A ba..a..a..rá..tom eszméletlenül...fek..sz..sz..ik!-szipogtam.

-Őszintén sajnálom...-sóhatott együttérzően.

-Én is...

Pár másodperc után a folyósóról újabb hangokat hallottam.

-Louisa, drágám, kezdődik Niall műtétje, gyere elő, kérlek!-könyörgött sírós hangom anyum.

-Mennem kell...-mondtam az idős néninek.-Viszlát...

10. rész# Találkozó

Niall hazavitt, annak rendjével és módjával elköszöntünk egymástól (öhm), és a fiú indult is studióba. Én pedig gondolkodóba estem. Mit találhat ki Niall?

Niall szemszöge:

Louisát meg kell védenem. Nem zaklathatják tovább.

Miután hazahajtottam, azon kezdtem gondolkodni, hogy mi is legyen az a nagy ötlet. Talán lefizethetném őket…annak Louisa biztos nem örülne. Adjak  mindegyiknek egy-egy autogrammot és közös fotót? Nem hiszem, mert nem mindenki szeret minket. Mármint a bandát. Talán csak azt a két lányt kéne elintézni valahogy. Nem tudom még, hogy mi legyen, de nem engedem, hogy Lou addig suliba menjen amíg ez el nem rendeződik. Ő nem hibás azért, hogy belé szerettem és őt választottam valamennyi lány közül.

Talán tényleg az lehetne az első lépés, hogy beszélek Emmával. Felhívom, és kérek délutánra egy találkozót. Tárcsáztam.

-Haló, ki az?-vette fel.

-Niall Horan.-válaszoltam nyugodtan. Tudtam, hogy haraggal nem érek el semmit, sőt.

-Oh a drága Niall, a kis sztár, a legszebb csillag az égen, Niall James Horan!-gúnyolódott.

-Fejezd már be!-szóltam rá.-, ne most. Az lenne a kérdésem, hogy tudnánk-e mi ma szemtől szembe egyet beszélgetni?

-Persze, mondjuk nem is sejtem, hogy miről is szeretnél diskurálni.Heh. Na akkor egy óra múlva a közeli parkban. Ja és a gyengébbek kedvéért kihangsúlyozom, hogy a tehozzád közel levőben!-intézte el ironikusan.

-Rendben köszönöm.-azzal lecsaptam a telefont.

Na akkor az első lépés letudva. Bevallom, férfi létemre kicsit tartok ettől a fruskától. Ki tudja mit akar? Az is lehet, hogy fegyvere is van. Sose lehet tudni.

Fogalmam sincs mit akar az én Louisámtól. Mi rosszat tett? Emma már visszakapta a pasiját, még azzal a ribanccal, Anneivel is összebarátkozott, akkor meg milyen baja van? Csakis ő tudhatja.

Háromnegyed óra múlva már a parkban álldogáltam. Egy idő után fel-alá kezdtem járkálni.

Egyszercsak megjelent Emma. Karba tett kézzel megállt előttem és megszólalt:

-Mit akarsz?-vetette oda unottan.

-Először is szia,-mondtam, mire megforgatta a szemét-, az lenne a legfontosabb kérdésem, hogy miért bántod Louisát? Mi rosszat tett neked?

-Ó, lám-lám. A kislány nem tudja magát megvédeni, ezért kellett eljönnie a szőke hercegnek, hogy beszéljen a gonosszal. Mesébe illő.-tetette ámuldozását.

-Térj a lényegre légyszíves!-szóltam rá.

-Először is, nektek semmi közötök hozzám.-vette fel a „harci pózt”- és ahhoz sem, hogy mit miért csinálok. De drága, Niall, azért, hogy érezd rosszul magad, hogy valamit nem tudsz, illetve nem te vagy a középpontban, elárulok valamit. Louisa nem ismert engem soha. Nem tudta ki vagyok. Soha  ki nem állhattam a pofáját! Csak tudtam, valaki mögé el kell bújnom, ha nem akarok feltűnni senkinek. És ehhez pont megfelelő volt a suli leglúzerebb kislánya. Ja és még valami. Mike-ot sem szeretem. Ki nem állhatom a fogszabályzós fejét! Ő is csak egy kis alany, érted? De azt senki nem tudhatja, hogy ki vagyok valójában!-ahogy befejezte, óvatosan előhúzott egy fegyvert a háta mögül.

Elfehéredtem. Meg fog ölni. Ohh, Istenem mibe keveredtem!

-Emma, ne tedd!-könyörögtem, s oldalra esett a fejem.

-Ohh, nyugi van, tubicám. Gyere velem.-nyújtotta kezét „kedvesen”.

-Nem!-és sarkon fordultam. Kár volt.

-Nem? Nem?! Te nekem mersz nemet mondani!?-ordítozta, és lerántott a földre.

Maga után vonszolt egy bokor mögé, hogy senki ne lásson. Minden testrészem sajgott, ahogy végigráncigált az éles köveken. Egyszercsak megállt. Leguggolt és ráült a csípőmre. Nem értettem mit akar, csak akkor mikor újból elővette a fegyvert. Louisára gondoltam, a bandára, a családomra, a barátaimra. Most meghalok. Sajnálom előre is ha fájdalmat okozok nekik a felelőtlenségemmel.

-Viszlát, ír szőkeség!-mondta, és lőtt.

A vállamat találta el. Felordítottam, és erre több járókelő is felénk szaladt. Emma seperc alatt eltűnt. Nem ölt meg, de éreztem, hogy ha most valaki nem segít, akkor elvérzek, és belehalok a fájdalomba. Már homályosodni kezdett a látásom, mikor meghallottam egy kedves, vékony hangot.

-Niall! Úristen, anya gyere ide gyorsan!-sikította. Zavarta a fülemet az éles hang.-Niallt meglőtték!

Ez volt az utolsó hang, amit hallottam. Utána mély álomba merültem. Talán örök álomba.

Xx

Sziasztok, ez egy rövidebb rész lett, de ezt muszáj volt itt befejezni. J Ha kiváncsiak vagytok a folytatásra, akkor pipáljatok, komizzatok és iratkozzatok fel. J