My Love...Who?

11. rész# Kórházban

Katy szemszöge:

Anyut elrángattam délután a parkba. Nagyon jól éreztük magunkat, anya tologatta a babakocsiban Adam-et, én pedig virágot szedtem. Pár barátnőmmel is találkoztunk, és velük is játszottam fogócskát.

Egyszercsak egy ordítást hallotunk. Odaszaladtam. Anya követett, de nem tudott olyan gyorsan jönni utánam.

Benéztem az egyik bokorba, és a félájult Niallt pillantottam meg. Kétségbeesetten kiáltottam anya után.

Rögtön hívtuk a mentőket, meg utána a rendőröket is, mivel valaki meglőtte a fiút ezért ki kéne deríteni, ki volt az.

Én már a könnyeimtől már nem is láttam. Féltem, hogy Niall ezt nem éli túl. Anyu rögtön hívta Lout, aki felsikított a telefonba, annyira kétségbeesett.

Anyával mentőautó után indultunk. Az szirénázva indult a kórház fele. Louisa azt hiszem a mentőben utazott, mivel öt perc alatt ő is odaért a helyszínre.

Louisa szemszöge:

Ahogy felfogtam, mit mondott anya a telefonba, rögtön hisztérikus zokogásba kezdtem. Úgy ahogy voltam benti ruhában borzosan, ültem fel a biciklimre és tekertem a helyszínre.

Szörnyű látvány fogadott, de próbáltam nyugton maradni. Nem késlekedtem, bepattantam a mentőautóba, és indultunk a kórházba.

Tíz perc múlva Niall már a sürgősségi osztályon feküdt, lélegeztetőgép és és mindenféle számomra ismeretlen csövek sokaságában. Itt törödt el nálam a mécses. Csak úgy patagzottak le a könnyek az arcomon. A barátom, akivel alig pár napot tölthettem eddig el, most itt fekszik eszméletlenül egy fehér szobában. A gépek csipogásától és a kábultságomtól szinte semmit sem hallottam, abból ami körülöttem történt.

Végül az egyik orvos felrázódott gondolataimból:

-Hölgyem, Ön Mr. Horan hozzátartózója?

-Igen, a barátnője v..v..vagyok...-a végére elcsuklott a hangom.

-Rendben egyelőre stabilizáltuk a fiatalember állapotát. Belső vérzése van, a felkarja eltörött, és a pár bordája is elrepedt. A műtétje egy óra múlva lesz.

-Köszönöm, Doktor Úr. Kérem mentsék meg! Tegyenek meg mindent! Ő az életem, nélküle nem tudok élni! Mentsék meg!-bőgtem az orvosnak.

-Hölgyem, nyugodjon meg, mindent megteszünk. Tartson ki.-nyugtatott kedvesen.

Kiment, én pedig magamba roskadva ültem le a székre Niall ágya mellé. Néztem a fiú arcát, a gyönyörű kék szemeit.

Két perc múlva léptek dobogását hallottam, majd nyílt az ajtó és belépett Harry, Zayn, Louis és Liam. Tekintetük idegeséget és fájdalmat tükrözött.

-Jaj, Louisa!-sóhajtott Liam és magához ölelt. Én csak áztattam és áztattam a polóját könnyeimmel.

Fél perc múlva elszakadtam tőle, és körbenéztem. A fiúk komor arccal meredtek maguk elé, néha Niallre pillantva.

Hirtelen megcsördült a telefonom, ami ijesztően hatott a nagy csendben.

-Halló...-szóltam bele fáradtan.

-Jónapot, ön Miss Smith?-szólt bele egy határozott férfi hang.

-Igen, én vagyok.-sóhajtottam.

-A rendőrségről hívom. Csak annyit szeretnék mondani, hogy jelenleg nyomozunk a tettes után, és higgye el megtaláljuk. Eddig ujjlenyomatokat meg lábnyomokat találtunk a helyszínen. Most azokat vizsgálják. Elég elővigyázatlan bűnöző lehet, aki fényes nappal, egy zsúfolt parkban akar megölni egy embert. Nem lesz nehéz dolgunk!

-Köszönöm, Uram. Köszönöm...-suttogtam.

-Szívesen, Kisasszony, hamarosan jelentkezünk. Viszont hallásra.

-Viszhall.-kissé megkönnyebbültem tettem le a telefont.

A fiúk felé fordultam, akik mellé közben odakerült Perrie, Danielle, Eleanor, anya és Katy.

-Na ki volt és mit mondott?-kérdezte Louis.

-A rendőrségről hívtak, kutatnak a elkövető után...-mondtam és újból könnyekben törtem ki.

-Ne sírj szívem...-ölelt át anya.

-Ne sírjak? NE SÍRJAK?! Hogy tudhatnék ne sírni?! Hogy?!-akadtam ki, és kiszaladtam a teremből.

Végigszaladtam a folyosón. Aztán fel a lépcsőn egy másik emeletre.  Mikor kissé kifulladtam, egyszerűen lerogytam a hideg kőre, és újra zokogásban törtem. Nem tudom, hogy leszek képes elviselni ezt az egész folyamatot, ami ezután következik. Az is lehet, hogy Niall nem fog emlékezni rám...És ami még rosszabb...arre sem, hogy ki ő...Nem tudom mi lesz...

Hirtelen hangokat hallottam, amint a nevemet kiabálják. Gyorsan felpattantam és beszöktem egy kórterembe. Egy idős néni feküdt ott. Megkérdeztem, hogy maradhatok-e egy kicsit.

-Persze, kislány ülj le nyugodtan.

-Köszönöm.

-Miért sírsz?-kérdezte kedvesen.

-A ba..a..a..rá..tom eszméletlenül...fek..sz..sz..ik!-szipogtam.

-Őszintén sajnálom...-sóhatott együttérzően.

-Én is...

Pár másodperc után a folyósóról újabb hangokat hallottam.

-Louisa, drágám, kezdődik Niall műtétje, gyere elő, kérlek!-könyörgött sírós hangom anyum.

-Mennem kell...-mondtam az idős néninek.-Viszlát...