11. rész# Kórházban

Katy szemszöge:

Anyut elrángattam délután a parkba. Nagyon jól éreztük magunkat, anya tologatta a babakocsiban Adam-et, én pedig virágot szedtem. Pár barátnőmmel is találkoztunk, és velük is játszottam fogócskát.

Egyszercsak egy ordítást hallotunk. Odaszaladtam. Anya követett, de nem tudott olyan gyorsan jönni utánam.

Benéztem az egyik bokorba, és a félájult Niallt pillantottam meg. Kétségbeesetten kiáltottam anya után.

Rögtön hívtuk a mentőket, meg utána a rendőröket is, mivel valaki meglőtte a fiút ezért ki kéne deríteni, ki volt az.

Én már a könnyeimtől már nem is láttam. Féltem, hogy Niall ezt nem éli túl. Anyu rögtön hívta Lout, aki felsikított a telefonba, annyira kétségbeesett.

Anyával mentőautó után indultunk. Az szirénázva indult a kórház fele. Louisa azt hiszem a mentőben utazott, mivel öt perc alatt ő is odaért a helyszínre.

Louisa szemszöge:

Ahogy felfogtam, mit mondott anya a telefonba, rögtön hisztérikus zokogásba kezdtem. Úgy ahogy voltam benti ruhában borzosan, ültem fel a biciklimre és tekertem a helyszínre.

Szörnyű látvány fogadott, de próbáltam nyugton maradni. Nem késlekedtem, bepattantam a mentőautóba, és indultunk a kórházba.

Tíz perc múlva Niall már a sürgősségi osztályon feküdt, lélegeztetőgép és és mindenféle számomra ismeretlen csövek sokaságában. Itt törödt el nálam a mécses. Csak úgy patagzottak le a könnyek az arcomon. A barátom, akivel alig pár napot tölthettem eddig el, most itt fekszik eszméletlenül egy fehér szobában. A gépek csipogásától és a kábultságomtól szinte semmit sem hallottam, abból ami körülöttem történt.

Végül az egyik orvos felrázódott gondolataimból:

-Hölgyem, Ön Mr. Horan hozzátartózója?

-Igen, a barátnője v..v..vagyok...-a végére elcsuklott a hangom.

-Rendben egyelőre stabilizáltuk a fiatalember állapotát. Belső vérzése van, a felkarja eltörött, és a pár bordája is elrepedt. A műtétje egy óra múlva lesz.

-Köszönöm, Doktor Úr. Kérem mentsék meg! Tegyenek meg mindent! Ő az életem, nélküle nem tudok élni! Mentsék meg!-bőgtem az orvosnak.

-Hölgyem, nyugodjon meg, mindent megteszünk. Tartson ki.-nyugtatott kedvesen.

Kiment, én pedig magamba roskadva ültem le a székre Niall ágya mellé. Néztem a fiú arcát, a gyönyörű kék szemeit.

Két perc múlva léptek dobogását hallottam, majd nyílt az ajtó és belépett Harry, Zayn, Louis és Liam. Tekintetük idegeséget és fájdalmat tükrözött.

-Jaj, Louisa!-sóhajtott Liam és magához ölelt. Én csak áztattam és áztattam a polóját könnyeimmel.

Fél perc múlva elszakadtam tőle, és körbenéztem. A fiúk komor arccal meredtek maguk elé, néha Niallre pillantva.

Hirtelen megcsördült a telefonom, ami ijesztően hatott a nagy csendben.

-Halló...-szóltam bele fáradtan.

-Jónapot, ön Miss Smith?-szólt bele egy határozott férfi hang.

-Igen, én vagyok.-sóhajtottam.

-A rendőrségről hívom. Csak annyit szeretnék mondani, hogy jelenleg nyomozunk a tettes után, és higgye el megtaláljuk. Eddig ujjlenyomatokat meg lábnyomokat találtunk a helyszínen. Most azokat vizsgálják. Elég elővigyázatlan bűnöző lehet, aki fényes nappal, egy zsúfolt parkban akar megölni egy embert. Nem lesz nehéz dolgunk!

-Köszönöm, Uram. Köszönöm...-suttogtam.

-Szívesen, Kisasszony, hamarosan jelentkezünk. Viszont hallásra.

-Viszhall.-kissé megkönnyebbültem tettem le a telefont.

A fiúk felé fordultam, akik mellé közben odakerült Perrie, Danielle, Eleanor, anya és Katy.

-Na ki volt és mit mondott?-kérdezte Louis.

-A rendőrségről hívtak, kutatnak a elkövető után...-mondtam és újból könnyekben törtem ki.

-Ne sírj szívem...-ölelt át anya.

-Ne sírjak? NE SÍRJAK?! Hogy tudhatnék ne sírni?! Hogy?!-akadtam ki, és kiszaladtam a teremből.

Végigszaladtam a folyosón. Aztán fel a lépcsőn egy másik emeletre.  Mikor kissé kifulladtam, egyszerűen lerogytam a hideg kőre, és újra zokogásban törtem. Nem tudom, hogy leszek képes elviselni ezt az egész folyamatot, ami ezután következik. Az is lehet, hogy Niall nem fog emlékezni rám...És ami még rosszabb...arre sem, hogy ki ő...Nem tudom mi lesz...

Hirtelen hangokat hallottam, amint a nevemet kiabálják. Gyorsan felpattantam és beszöktem egy kórterembe. Egy idős néni feküdt ott. Megkérdeztem, hogy maradhatok-e egy kicsit.

-Persze, kislány ülj le nyugodtan.

-Köszönöm.

-Miért sírsz?-kérdezte kedvesen.

-A ba..a..a..rá..tom eszméletlenül...fek..sz..sz..ik!-szipogtam.

-Őszintén sajnálom...-sóhatott együttérzően.

-Én is...

Pár másodperc után a folyósóról újabb hangokat hallottam.

-Louisa, drágám, kezdődik Niall műtétje, gyere elő, kérlek!-könyörgött sírós hangom anyum.

-Mennem kell...-mondtam az idős néninek.-Viszlát...

10. rész# Találkozó

Niall hazavitt, annak rendjével és módjával elköszöntünk egymástól (öhm), és a fiú indult is studióba. Én pedig gondolkodóba estem. Mit találhat ki Niall?

Niall szemszöge:

Louisát meg kell védenem. Nem zaklathatják tovább.

Miután hazahajtottam, azon kezdtem gondolkodni, hogy mi is legyen az a nagy ötlet. Talán lefizethetném őket…annak Louisa biztos nem örülne. Adjak  mindegyiknek egy-egy autogrammot és közös fotót? Nem hiszem, mert nem mindenki szeret minket. Mármint a bandát. Talán csak azt a két lányt kéne elintézni valahogy. Nem tudom még, hogy mi legyen, de nem engedem, hogy Lou addig suliba menjen amíg ez el nem rendeződik. Ő nem hibás azért, hogy belé szerettem és őt választottam valamennyi lány közül.

Talán tényleg az lehetne az első lépés, hogy beszélek Emmával. Felhívom, és kérek délutánra egy találkozót. Tárcsáztam.

-Haló, ki az?-vette fel.

-Niall Horan.-válaszoltam nyugodtan. Tudtam, hogy haraggal nem érek el semmit, sőt.

-Oh a drága Niall, a kis sztár, a legszebb csillag az égen, Niall James Horan!-gúnyolódott.

-Fejezd már be!-szóltam rá.-, ne most. Az lenne a kérdésem, hogy tudnánk-e mi ma szemtől szembe egyet beszélgetni?

-Persze, mondjuk nem is sejtem, hogy miről is szeretnél diskurálni.Heh. Na akkor egy óra múlva a közeli parkban. Ja és a gyengébbek kedvéért kihangsúlyozom, hogy a tehozzád közel levőben!-intézte el ironikusan.

-Rendben köszönöm.-azzal lecsaptam a telefont.

Na akkor az első lépés letudva. Bevallom, férfi létemre kicsit tartok ettől a fruskától. Ki tudja mit akar? Az is lehet, hogy fegyvere is van. Sose lehet tudni.

Fogalmam sincs mit akar az én Louisámtól. Mi rosszat tett? Emma már visszakapta a pasiját, még azzal a ribanccal, Anneivel is összebarátkozott, akkor meg milyen baja van? Csakis ő tudhatja.

Háromnegyed óra múlva már a parkban álldogáltam. Egy idő után fel-alá kezdtem járkálni.

Egyszercsak megjelent Emma. Karba tett kézzel megállt előttem és megszólalt:

-Mit akarsz?-vetette oda unottan.

-Először is szia,-mondtam, mire megforgatta a szemét-, az lenne a legfontosabb kérdésem, hogy miért bántod Louisát? Mi rosszat tett neked?

-Ó, lám-lám. A kislány nem tudja magát megvédeni, ezért kellett eljönnie a szőke hercegnek, hogy beszéljen a gonosszal. Mesébe illő.-tetette ámuldozását.

-Térj a lényegre légyszíves!-szóltam rá.

-Először is, nektek semmi közötök hozzám.-vette fel a „harci pózt”- és ahhoz sem, hogy mit miért csinálok. De drága, Niall, azért, hogy érezd rosszul magad, hogy valamit nem tudsz, illetve nem te vagy a középpontban, elárulok valamit. Louisa nem ismert engem soha. Nem tudta ki vagyok. Soha  ki nem állhattam a pofáját! Csak tudtam, valaki mögé el kell bújnom, ha nem akarok feltűnni senkinek. És ehhez pont megfelelő volt a suli leglúzerebb kislánya. Ja és még valami. Mike-ot sem szeretem. Ki nem állhatom a fogszabályzós fejét! Ő is csak egy kis alany, érted? De azt senki nem tudhatja, hogy ki vagyok valójában!-ahogy befejezte, óvatosan előhúzott egy fegyvert a háta mögül.

Elfehéredtem. Meg fog ölni. Ohh, Istenem mibe keveredtem!

-Emma, ne tedd!-könyörögtem, s oldalra esett a fejem.

-Ohh, nyugi van, tubicám. Gyere velem.-nyújtotta kezét „kedvesen”.

-Nem!-és sarkon fordultam. Kár volt.

-Nem? Nem?! Te nekem mersz nemet mondani!?-ordítozta, és lerántott a földre.

Maga után vonszolt egy bokor mögé, hogy senki ne lásson. Minden testrészem sajgott, ahogy végigráncigált az éles köveken. Egyszercsak megállt. Leguggolt és ráült a csípőmre. Nem értettem mit akar, csak akkor mikor újból elővette a fegyvert. Louisára gondoltam, a bandára, a családomra, a barátaimra. Most meghalok. Sajnálom előre is ha fájdalmat okozok nekik a felelőtlenségemmel.

-Viszlát, ír szőkeség!-mondta, és lőtt.

A vállamat találta el. Felordítottam, és erre több járókelő is felénk szaladt. Emma seperc alatt eltűnt. Nem ölt meg, de éreztem, hogy ha most valaki nem segít, akkor elvérzek, és belehalok a fájdalomba. Már homályosodni kezdett a látásom, mikor meghallottam egy kedves, vékony hangot.

-Niall! Úristen, anya gyere ide gyorsan!-sikította. Zavarta a fülemet az éles hang.-Niallt meglőtték!

Ez volt az utolsó hang, amit hallottam. Utána mély álomba merültem. Talán örök álomba.

Xx

Sziasztok, ez egy rövidebb rész lett, de ezt muszáj volt itt befejezni. J Ha kiváncsiak vagytok a folytatásra, akkor pipáljatok, komizzatok és iratkozzatok fel. J

9. rész# A suliban

Reggel fáradtan ébredtem. Nem aludtam valami jól, kikészített a tegnap este. Talán kicsit eltúlzom, de nem tudom, hogy kellene reagálnom.

Ránéztem az órára. Uramatyám!! 7:30! Fél óra múlva becsengetnek matekre!

Gyorsan kipattantam az ágyból, és szekrényemhez rohantam. Nem volt időm gondolkozni, hogy mit vegyek fel ezért, az első utamba kerülő ruhát szedtem ki.

Gyorsan végeztem a fürdőben is, azzal szaladtam a táskámért, amibe beledobáltam a könyveimet. Írtam anyunak egy cetlit, hogy elmentem.

A suliba pont csengetéskor estem be. Rohantam az osztályterembe. Mikor beléptem, szerencsére a tanár még nem volt bent.

Ahogy körbenéztem, sajnos leesett, hogy Emmával ülök egy padban. Lassan lépkedtem a helyem fele. Közben hallgatóztam és elég sok bántó szavat hallottam az osztálytársaimtól. Még a fiúktól is. De hát ők nem szerelmesek Niallbe?...Remélem…

Bejött a tanár. Ő is furcsa arccal mért végig. Nem értem, honnan jött rá mindenki, hogy együtt vagyunk Niallel.

Azt akartam, hogy ez a matekóra csigalassúsággal teljen. Máskor alig várom, hogy kicsengessenek. Persze mikor nem várom a csengő hangját, akkor mindig hamarabb eljön. Van ez így.

Megszólalt a más diákoknak megváltást jelző hang. Ahogy a tanár elhagyta a termet én szaladtam a mosdók fele. Mindenki utánam.

Bezárkóztam az egyik fülkébe. Hallottam, ahogy mindenki tolakodik  az ajtó előtt, még a fiúk is. Úgy ordítoztak, hogy alig hallottam valamit. Végem van. Ha betörik az ajtót, akkor pont rám esnek. Szóval, szó szerint elnyomnak.

Kitűnt Emma hangja a tömegből, vagyis a gúnyos nevetése. Kilestem a kulcslyukon és mintha azt láttam, hogy Emma egy újságot tart a kezében és azt mutogatja a többieknek.

Tervre volt szükségem. Más lehetőség nem jöhetett szóba ezért hangtalanul felálltam a WC tetejére. Szerintem hangosan is megtehettem volna, úgy se hallottak volna meg semmit a nagy zaj miatt. Nagyon izgultam, de tovább haladtam fel a tartály tetejére. Onnan tökéletesen ráláttam a diákokra. Emma kezében tényleg egy újság volt, a címlapon Niall és én, ahogy a fiú kocsijában csókolózunk. Furcsáltam is, hogy Emma nem piszkált az órán. Mostanra tartogatta.

Lassan felmásztam a fülkék elválasztófalára. Így teljes volt a rámlátás, de senki nem vett észre. Leugrottam a földre és szaladni kezdtem. Talán nem a legjobb megoldás, de csak így menekülhetek. Az furcsa már nekem, hogy hogy mertem felmászni ilyen helyre. Mindegy, lassacskán csak kiismerem magamat.

Rohantam le az emeletről. Egyelőre még nem hallottam hangokat. A előtérben hezitáltam. Kifussak a suliból, vagy bújjak el a raktárban? Vagy...Talán...bekéredzkedhetnék a tanáriba. Kezdtem hallani az üldözőim hangját, ezért gyorsan a tanári elé „röppentem”. Bekopogtam:

-Igen!-szólt valaki és kinyitotta az ajtót. A rajztanárom volt.-Oh szia, Louisa, miben segíthetek? Elkészült egy újabb remekmű?

-Öhm, tanárúr, most nem,de lehetne, hogy bemenjek a tanáriba?

-Ohh, persze, gyere, de miért?

-Elmondom, csak engedjen be!-kiáltottam, mert a többiek leértek a földszintre. A tanár karja alatt beugrottam a terembe, s elbújtam az egyik szék mögött.

-Louisa ezt mire véljem?-csodálkozott Mr. Webs.(rajztanár)

Lassan előmásztam és belekezdtem.

-Mr. Webs, az van, hogy az egész iskola üldöz, és gondoltam itt nem fognak keresni...

-De hát miért kergetnek?

-Mert egy barátom egy világhírű énekes...

Értetlen arccal meredt rám:

-Honnan tudták meg a diákok ezt? Mert tanároktól ilyesmit nem hallottam a mai nap folymán...

-Hát már fent van az interneten, benne van a tinilapokban, és sorolhatnám...-suttogtam.

-És ki lenne a barátod?

-Nem tudom ismeri-e, de Niall Horan...

-Abból a One Directionból? Az unokám imádja őket...-mosolygott.

-Ha akarja az unokája, találkozhat velük.-mosolyodtam el én is.

-Biztosan örülni fog ennek.

Becsengettek. Vártam. Eszem ágában sem volt felmenni órára. Mr. Webs is megértette, ezért falazott nekem a földrajztanárnál, hogy elkérne óráról meg ilyenek. Nem tudom pontosan. Még a táskámat is lehozta nekem a tanáriba.

Délben egy fél órával hamarabb indultam ki az iskolából. Mindent megköszöntem Mr. Webs-nek és kiléptem az épületből. Na és ki várt az udvaron? Hát vajon? Niall, az én szerelmem. Nem érdekelt ki lát meg, s ki nem, én csak rohantam felé. Mikor odaértem, felkapott az ölébe és megpörgetett. Önfeledtem nevettem és tarkójába kapaszkodva megcsókoltam. Boldogan viszonozta.

Kattogást hallottunk. Valószínüleg a lesifotósok, de nem érdekelt. Beültünk Niall kocsijába és beszélgettünk hazáig.

-Milyen volt a napod?-mosolygott.

Elmeséltem mindent. Semmit sem hagytam ki. Minek hazudjam el? Úgysem tud tenni semmit.

-Na ez nem maradhat így! Ezért teszünk valamit!...-mondta kicsit idegesebben.

-Niall, ne...

-De!

Köszönet!

  Nagyon köszönök mindent, azoknak akik rendszeresen olvassák a blogomat és azoknak is akik ide tévedtek! Nagyon köszönöm az 1000!! oldalmegjelenítést és a 4 rendszeres olvasót! Nagyon örülnék még párnak és komiknak is, de ez most nem ide tartozik.

Mégegyszer nagyon nagyon hálás vagyok!

Bogi P.

8 rész# Első randi

Nr. 2

Útközben nem beszélgettünk sokat. De nagyon sokszor felém pillantott, és kedvesen mosolygott. Intettem neki, hogy inkább az utat figyelje, ne engem. Éreztem, hogy valami bement a szemembe, ezért ösztönösen odakaptam a kezemmel. A kezem tiszta alapozó lett, amit undorodva néztem. 5 kiló alapozót tettem fel, de csak a szemem alá, hogy ne látszódjon a kékes-lilás folt. Niall kuncogva figyelve a szereplésemet. Közben kaptam anyutól egy üzenetet: "Ugye a virágot vízbe tehetem? :)" Hoppsz, azt hiszem ott hagytuk a padlón. Zavartan visszaírtam, hogy igen, persze.

Pár perc múlva megkockáztattam megkérdezni Nialltől:

- Niall, mégis hová megyünk? Már fél órája autózunk.

-Meglepi, de ha annyira akarod

tudni, akkor már nem kell sokat várni, hogy megérkezzünk.

-Rendben.-mosolyogtam.

Öt perc múlva meg is érkeztünk. Niall lehúzódott egy mellékutcában, ami egy sáros földút volt. Óvatosan szálltam ki. Nem vagyok cicababa, de azért nem szeretek térdig gázolni a sárban. Egy nagy bozótos előtt álltunk, ahol egy nagyon keskeny ösvény vezetett valamerre.

-Niall, ha szóltál volna akkor túrázóruhába öltözök...-suttogtam.

-Nyugi, nem maradunk itt, csak tovább gyalog megyünk.-válaszolt.

Elindultunk az erdőszerűségbe befelé. Niall végig fogta a kezem, hogy el ne essek.

Egyszercsak megpillantottam egy cetlit a földön s futni kezdtem arrafele, viszont egy faágba megbotlottam és orra estem, pont a sárba. Odakúsztam a cetlihez és elolvastam:

"Remélem megbotlottál! :*

                          E & A"

Ezt nem hiszem el. Honnan tudták, hogy Niallel ide jöttünk? Fogalman sincs. Niall rögtön felsegített a földről, és megnézte a cetlit.

-Ez Emma és Annie?

-Igen, nem hagynak békén.- suttogtam, s közben beharaptam a számat.

-Semmi baj gyere ide-mondta és magához ölelt-, én megvédelek!

-De nem lehetsz mindig mellettem!-fakadtam ki.

-Dehogynem!-jelentette ki.-sajnálom, higy sáros let a ruhád!

-Ohh, semmiség, kitérdekel, csak ha esetleg téged zavar…

-Ne mondj ilyeneket! Akárhogyan gyönyörű vagy!-szólt közbe és melegség öntötte el a szívemet.

-Na gyere!-kiáltotta és felkapott az ölébe.

Olyan gyorsan szaladt az erdőben, mintha egy mezőn lettünk volna. Persze mire kiértünk a bozótból, addigra tele volt levelekkel a hajam.

Olyan szép látvány tárult a szemem elé, amit még soha nem láttam. Egy gyönyörű, homokos tengerpart. Valószínüleg egy eldugottabb rész, mivel nem voltak itt emberek.

-Niall…ez…ez…-dadogtam.

-Nem tetszik?-szomorodott el.

-Nial egy GYÖNYÖRŰ!-sikítottam, nyakába ugrottam és megcsókoltam. Boldogan csókolt vissza, szenvedélyesen. Teljesen elvesztem az örömben.

-Úgy örülök!-mosolygott őszintén.

-Bocsi a visításért, csak…belelkesedtem…-vigyorogtam.

-Semmi baj gyere sikítsunk!-azzal elkezdett idétlenül futkosni a homokban, és pedig kacagtam, úgy fogtam a hasam.

Utána szökkeltem én, olyan Piroska-ugrálásban. Sikítottunk, visítottunk, kiabáltunk, nevettünk. Teljesen felszabadultam.

Nem éreztem magam rég ilyen jól. Minden gondom arra a pár percre semmivé lett. Imádom Niallt!

Hirtelen lerántott a földre, és csókolni kezdett. A mennyországban éreztem magam. Egy perc múlva lefeküdtem a homokba melléje, és néztük az eget. Már a Nap lemenőben volt, így azt csodáltuk. Felé fordultam és elmosolyodtam. Ő fél karral átölelt.

Hirtelen enyhe szél támadt. És én elfejeltettem, hogy szoknyában vagyok. Odakaptam, hogy lehúzzam, de már késő volt. Rögtön elpirultam. Niall megsimogatta az arcomat.

-Semmi baj.-mosolygott.

-Uhh, ez ciki volt…-suttogtam.

-Nem volt az. Előttem neked semmi sem az.-ölelt még szorosabban. Szerintem érezte, hogy didergek, mert folytatta-gyere menjünk haza, ne fázz meg. És úgy tudom, holnap neked suli van, nemde?

-Sajnos igen.-szontyolódtam el.

Felálltunk. Niall ölbe kapott és így jutottunk át a bozóton ismét. Beültünk és Niall hazahajtott.

Otthon annak rendje és módja szerint elköszöntünk egymástól, azzal ő is hazament.

Miután pizsibe öltöztem, kivételesen felléptem facebookra. 50 új ismerősjelölésem volt, és 100 új üzenetem. Mivan? Három éve van facebookom és még összesen nem jött nekem ennyi értesítés. Beléptem az üzenetekbe, és ez fogadott:

“Hülye, r***nc! Csak kihazósználod Niallt!”

“Ő az enyém, szállj már le róla, idióta!”

Rögtön sírásban törtem ki. Már cask az a kérdés, hogy honnan tudták meg, hogy együtt vagyunk Niallel…

7. rész# Első randi  nr. 1.

       

Louisa szemszöge:

Reggel korán ébredtem. Miközben próbáltam a reggeli teendőimre koncentrálni, azalatt azon gondolkoztam, vajon felhívjam-e Niall-t. Vagy talán ő kéne megtegye? Ezaz. Ennyit tudok a kapcsolatok fentartásáról.

A fürdőbe siettem, fogmosás, fésülködés céljából. Gyorsan végeztem az előbbivel, ezért a hajamnak láttam. Mit csináljak vele? Végül csak kifésültem. Felkaptam magamra a köntösömet és lementem valami reggeliért. Rossz szokásom, hogy amig nem kell kimennem a házból, illetve a kertből, addig pizsiben császkálok.

Egyszercsak megcsörrent a telefonom, miközben a müzlimet fogyasztottam. Szívem hevesen dobogni kezdett, amikor megláttam kijelzőt. Niall. Olyan gyorsan nyomtam meg a felvevő dombot, hogy majd’ kiesett a kezemből a készülék.

-Halló?!-szóltam bele.

-Szia, Kicsim, hogy vagy?-szólt bele Niall. Uhh Kicsimnek szólított. El fogok ájulni, mint a múltkor.

-Jól persze és te?

-Köszi, köszi, mindegy. Most van egy kis stúdiómunkánk a fiúkkal, de utána elmehetnénk valahová...

-Rendben. Hánykor?

-Három óra fele rendben?

-Igen! Szeretlek!-ahogy kimondtam, rögtön a szám elé kaptam a kezem. Nem hiszem el, hogy így kimondtam.

-Én még jobban! Találkozunk! Puszi, csók!-azzal letette. Kissé szédelegve a boldogságban dőltem le az ágyamba. Ez egy csoda.

Még csak  9 óra van. Mit csináljak 3-ig? Mindegy, kezdetnek jó lesz, ha felöltözöm. Félig bemásztam a szekrényembe, valami ruha után keresve. Végül egy laza itthoni szerelés mellett döntöttem, egy kék-fekete csíkos polót és egy laza tréningnadrágot kaptam magamra.

Huhh eszembe se jutott, hogy holnap suli. Fúj. Tanulnom kéne. Mindegy 3-ig befejezek mindent.

Nekiültem a leckének, de egy fél óra múlva feladtam. Inkább átmentem a tesóm, Adam szobájába. Békésen aludt, ezért nem akartam zavarni. Katy-t pillantottam meg a folyósón. Intett, hogy kövessem. Utána lépdeltem. Bementünk a szobájába és leültünk az ágyára, majd az ölembe vettem.

-Lou, olyan szerencsés vagy!-fakadt ki.

-Miért? Jaj tudom, de ezt te miért mondod?

-Mert hidd el akármilyen kicsi vagyok én is a 21. Században élek. És nagyon tetszik nekem is...ő...Ni...-dadogta.

Basszus. Az 5 éves kistesóm szerelmes a barátomba. Mivan? Na jó ez csak egy kis tetszés vagy valami.

-Mindegy nem kellett volna elmondanom! Menj el kérlek.

Felálltam és kimentem. Ezt el se hiszem. Ránéztem az órámra. Még volt bőven időm. Lefeküdtem az ágyamra és mivel korán keltem, elszenderedtem.

A csengő hangjára riadtam fel. Ránéztem az órámra. 3 óra. Niall megérkezett, én pedig egy itthoni ruhában, borzos hajjal ülök. Gyorsan leszaladtam, és kinyitottam az ajtót.

-Szia, Édes!-köszönt, majd megcsókolt. Ha most nem kellene sietnem akkor tuti jobban elmélyedtünk volna, de így el kellett szakadnom tőle.

-Mi a baj, Édes?

-Az a baj, hogy kicsit elaludtam, és most öhm. Úgy nézek ki, mint egy utcalakó....Kérhetek öt percet, hogy elkészüljek?

-Nyugodtan, menj csak bár így is tökéletes vagy! Cuki vagy így borzi hajjal!-kuncogott.

-Köszi, inkább megfésülködöm!-mondtam s felsiettem a szobámba.

Hamar kész lettem, mert csak átfésültem a hajamat, és felvettem egy comközépig érő szoknyát egy egy ing szerű blúzot és egy bolerót kaptam rá. Balerinacipőbe bújtattam a lábam. Készen álltam.

Lesétáltam a lépcsőn. Niall nem volt ott. Kezdtem ideges lenni, hogy megunt várni és elment. Lerogytam a fotelbe, és szipogni kezdtem. Tíz másodpercet üldögéltem ott, mikor nyílt a bejárati ajtó. Félve pillantottam oda, és Niall álldogált egy hatalmas csokor vörös rózsával. Szám elé kaptam a kezem és elindultam felé. Gyorsan letette a virágot maga mellé , felkapott és megpörgetett a levegőben. Körülbelül fél perc múlva letett és a szemembe nézett.

-Miért sírtál?-szomorodott el.

-Azt hittem, elmentél mert meguntál várni...

-Soha.-suttogta, majd magához ölelt.-csak az autómig mentem ki a virágért...

-Ohh, ne haragudj én csak....

-Shh.-csitított.

Ekkor újból eszembe jutott Katy. A gyomrom kavarogni kezdett. Mitt izélek itt? Hisz csak 5 éves. Nem szántottam bele azzal a lelkébe, hogy van barátom! Azt hiszem...

-Akkor mehetünk?-kérdezte Niall szelíden.

-Persze.

Kimentünk a kocsijához, és beültünk. Mikor éppen csuktam volna be az ajtót, megpillantottam anyut. Épp az ajtózárral bajlódott. Dobtam neki egy sziát, aztán becsuktam magam mögött a Range Rover ajtaját. Niall-lel rögtön csókcstába bonyolodtunk, ezért anya elég furcsán nézett be a kocsiba, hogy van-e valami baj, hogy nem indulunk. Rögtön elpirultam, intettem anyunak és Niall beindította a motrot.

6. rész# Ismerkedés

        Louisa szemszöge:

Nem értettem Niall reakcióját. Azt mondta még egyszer utoljára meg akar csókolni. Ennyire hárpiának gondolná anyámat? Remélem nem. A csókunk közben rettenetesen fájt az arcom, de nem érdekelt. Pillangók ezrei terelték el a figyelmemet- amik a hasamban repkedtek-, a fájdalomról.

Egyszercsak zajt hallottam, és azt hiszem Niall is, mert rögtön elszakadtunk egymástól. Anya állt az ajtóban, az álla a földet súrolta.

-Anya, öhm, be...e..mutatom Niall Horan-t, a..a.. –dadogtam.

Anya meg se szólalt csak nézett. Kezdtem feszengeni, és úgy láttam Niall is. Idegesn tördeltem az ujjam, a fiú pedig egyik lábáról a másikra álldogált.

Ekkor olyan reakció következett, amire nem gondoltam volna soha életemben.

Anya sikítva rohant Niallhoz és megölelte. Ezt mondta, idézem: „Úristen, Niall Horan, imádlak titeket, úristen, úristen, jaj és te vagy a lányom barátja, úristen”.

Arcomat a tenyerembe temettem. Csak mikor anya befejezte a mondandóját, akkor néztem Niall-re. Olyan volt az arca, mint a gazellának, amikor megtámadja valami ragadozó.

Teljesen vörösben úszott a fejem. Ilyen anyám csak nekem lehet. Dehát ilyen is kell.

Körülbelül öt perc múlva anya elengedte Niall-t.

-Gyertek be, gyertek be, ezt meg kell ünnepelni!

-Hölgyem nem hinném, hogy kellene...

-Anya, elegem van a megünneplésekből! Kérlek!

-Oh, hát rendben...De, kicsim mi történt az arcoddal??!!-milyen jó, hogy a saját anyám csak tíz perc múlva veszi észre, hogy egy nagy kék folt éktelenkedik az arcomon. Biztosan megesik, ha az ember egy világsztárral állít haza.

-Semmi...semmi...

-Gyere, menjünk, tegyünk rá jeget!

-Oké.-azzal anya elrángatott a konnyhába, utána pedig a fürdőbe.

Niall szemszöge:

Ott maradtam egyedül a nappalijukban. Nem tudtam mit kezdjek magammal. Végül lehuppantam egy fotelbe, és gondolkozni kezdtem.

Nagyon, nagyon szeretem Louisát, mindennél jobban. De félek, félek, hogy elhagy. Nem mondtam meg még neki, hogy két nap múlva megyünk koncertezni Amerikába, és ő sajnos nem jöhet. Meg fog szakadni a szívem, de itt kell hagynom. Persze technika az bőven akad, amin keresztül lehet beszélgetni, de nem ugyanaz. Márpedig ma ezt meg kell beszélnünk. Nem akarom, hogy emiatt véget érjen közöttünk.

Eltelt egy fél óra, de még mindig nem jöttek le az emeletről. Gondoltam felmegyek, megnézem minden rendben van-e.

Hangokat hallottam egy szobából, gondolom az ő szobájából. Odaléptem és hallgatózni kezdtem, tudom, hogy nem szép, de na:

-Kicsim, ugye jól bánik veled? Jól csókolózik?

-Anya! Az Isten szerelmére, elég már ezekből a kérdésekből!!

-De ugy akkor majd ha itt alszik, akkor lesz nálatok minden ami kell?

-Anya!! Két napja ismerem! Ne kezdd ezt!

Hallottam, ahogy felpattam és gyorsan elléptem az ajtótól. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és kiviharzott rajta az én szerelmem. Éppen rám pillantott, de elég volt nekem, hogy lássam a könnyes arcát. Elindult sietős léptekkel egy irányba, és meg követtem.

Belépett egy szobába, aminek a falai zöldre voltak festve. Leült egy székre és tenyerébe temette az arcát. A szobában sok kisbabának való dolog volt. Mindenféle játékok, kiságy, minden. A babaágyban egy kisfiú aludt, gondolom a testvére.

-Niall, kérlek ne nézz hisztisnek csak anyu néha nagyon kiborít a hülye kérdéseivel. Gondolom hallottad és tudod, hogy miről beszélek...-kezdte minden bevezetés nélkül.

-Semmi baj! Nyugodj meg.-mondtam s átöleltem. Felemeltem, leültem a székbe, és az ölembe helyeztem.

Egyszercsak elkezdett a kisbaba sírni. Lou rögtön felpattant és odasietett. Ölébe vette és ringatni kezdte. Nyugtató szavakat suttogott neki. Felálltamm és odaléptem. Megkérdeztem:

-Mi a neve?

-Adam.-suttogta.

-Nagyon édes-mosolyogtam.

Lassan visszatette Adam-et a babaágyba és felém fordult. Óvatosan megcsókoltam. Ekkor toporgást hallottunk és megláttam az ajtóban egy cuki kislányt. Olyan 5-6 éves lehetett. Kíváncsi szemekkel nézett rám:

-Louisa? Ő itt Niall Horan? És a barátod? Úristen!-teljesen izgatott lett. Bár még nagyon kicsi, azért ismer és szeret minket. Ez nagyon jól esik.

-Szia, hogy hívnak?-néztem rá kedvesen.

-Katy...Öhm..kaphatnék egy autogrammot?

-Persze! Csak nincs nálam toll...

-Hozok rögtön!-azzal elszaladt. Olyan kis édes, hogy mosolyognom kellett.

Pár perc múlva visszatért egy golyóstollal és a Midnight Memories albumunkkal. Gyorsan aláírtam majd megöleltem és Louisa csinált velünk egy fotót. Katy megszólalt:

-Nagyon köszönöm, Niall, de most hagylak titeket!-ha tudta volna miaz akkor most tuti pervezen vigyorgott volna. Nevetnem kellett, mert egyet kacsintott. Majd kiment.

-Niall, hány óra van?-kérdezte hirtelen Lou.

-Nem tudom, nincs nálam az órám. De tudod mit, nem akarok a szüleid előtt leégni, így inkább megyek! Szeretlek szerelmem!

Azzal szenvedélyesen megcsókoltam és lementem a lépcsőn.

Louisa szemszöge:

Csodálatos napot töltöttem el Niall-lel. Teljesen bele vagyok habarodva. Igen, szerelmes vagyok életemben először...